Konferencia

MÁGIKUS REALIZMUS ÉS SZÜRREALIZMUS A KÖZÉP-KELET-EURÓPAI MŰVÉSZI GRAFIKÁBAN 1945–1990 KÖZÖTT

Nemzetközi tudományos konferencia

Damjanich János Múzeum, Szolnok, 2025. december 4–5.

Kétnapos nemzetközi konferenciánk apropóját a Damjanich János Múzeum által befogadott, 2024–2026 között zajló A magyar grafika „nagy generációja” és a Szolnoki Művésztelep – Ágotha Margit, Gácsi Mihály, és Rékassy Csaba életművének összehasonlító kutatása című, K 147364 azonosítószámú OTKA-kutatás adta, melynek célja a három magyar grafikusművész életművének feldolgozása, tágabb történeti kontextusának felvázolása és a nemzetközi összefüggések feltárása.

A szocializmus évtizedei alatt – 1945 és 1990 között – a szovjet befolyás alatt álló közép-kelet-európai országokban a művészi grafika új virágkora köszöntött be. A sokszorosító technikákat a szocialista állami kultúrpolitika ideológiai meggondolásból támogatta, de a grafika médiuma világszerte is új reneszánszát élte. A korszak művészettörténetének kevéssé feltárt tartományába tartoznak azok a grafikai törekvések, amelyek sem a hivatalos állampárti művészettel, sem a formabontó avantgárd kísérletekkel nem vállaltak közösséget, hanem egy harmadik utat kijelölő program jegyében egyfajta alternatív modernizmust képviseltek. Az eszképizmussal rokon szellemi magatartás volt ez, amelynek jellemzője volt a grafika tradicionális technikáinak alkalmazása, a középkori grafika klasszikus képi hagyományához való igazodás (pl. Dürer emlékezete); a mesterségbeli tudás felértékelése, a figuratív, narratív, allegorikus jellegű képalkotás; valamint a reneszánsz, barokk ikonográfiai típusok aktualizáló újraértelmezése. Megfigyelhető emellett a háború utáni természettudományos vívmányok, űrkutatáshoz, hidegháborús fegyverkezéshez kapcsolódó technikai gépezetek anakronisztikus beemelése a klasszicizáló, mitológiai miliőbe.

Konferenciánkon az 1945–1990 közötti időszak közép-kelet-európai grafikájához kapcsolódóan elhangzó új kutatási eredményeken alapuló előadások törekszenek határozottabb körvonalat adni a régió azon képi törekvéseinek, amelyek leginkább a szürrealizmussal, mágikus realizmussal rokon, archaizáló, narratív, metaforikus ábrázolások. Bár ezen tendenciákat gyakorta apolitikusnak minősíti a művészettörténetírás, a jelentől elforduló, archaizáló, eszképista látásmódjuk, nem ritkán (ön)ironikus, groteszk, meseszerű hangnemük bátran értelmezhető az aktuális jelen bírálataként.

Program

December 4., csütörtök

9.00–9.30 REGISZTRÁCIÓ

9.30 KÖSZÖNTŐ

9.40–10.20 PLENÁRIS ELŐADÁS

RÉVÉSZ EMESE (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

Dürer 1971. Az európai kortárs grafika közös pontja

KÖZÉP-EURÓPAI TÁVLATOK 1. (angol nyelven)

10.20–11.20

Szekcióvezető: Szebenyi Nándor

10.20–10.40

JONAS HERNEGGER (Ludwig-Maximilians Egyetem – München, Németország)

Varázslatosan valóságos vagy szürreális? Fogalmak tisztázása és differenciálása a háború utáni kelet-európai grafika nyomán

10.40–11.00

DANIEL ZEC (Josip Juraj Strossmayer Egyetem – Eszék, Horvátország)

A szürrealista jegyek Franjo Molnar grafikai életművében

11.00–11.20 VITA

11.20–11.40 KÁVÉSZÜNET

KÖZÉP-EURÓPAI TÁVLATOK 2. (angol nyelven)

11.40–13.00

Szekcióvezető: Horváth Gyöngyvér

11.40–12.00

KORALJKA JURČEC KOS (Klovićevi Dvori Galéria – Zágráb, Horvátország)

Mágikus realizmus és szürrealizmus a közép- és kelet-európai grafikában 1945 és 1990 között. Válogatás Nevenka Arbanas életművéből

12.00–12.20

GRAŻYNA HAŁASA (Poznańi Nemzeti Múzeum – Poznań, Lengyelország)

Mieczysław Wejman, Jacek Gaj, Janusz Przybylski… 

Szembeötlő, metaforikus grafikák a II. világháború utáni Lengyelországban

12.20–12.40

MARTIN VANČO (Szlovák Nemzeti Galéria – Pozsony, Szlovákia)

Albín Brunovský és grafikai iskolája

12.40–13.00 VITA

13.00–13.30 EBÉDSZÜNET

MAGYARORSZÁGI TÁVLATOK 1.

13.30–15.10

Szekcióvezető: Révész Emese

13.30–13.50

RÉNYI ANDRÁS (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

A kódok rendje – szinkretikus ikonográfia, művészettörténet és pszichoanalízis Kondor Béla egy reprezentatív rézkarcán

13.50–14.10

DUDÁS BARBARA (független kutató – Dösjebro, Svédország)

Álmok és mesék – Szabó Vladimir grafikáiról

14.10–14.30

SONYOVSZKI-KÉPES ERIKA (Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely – Budapest)

Állat-ember-rém. Hibrid alakok Engel Tevan István képi világában, képi univerzumában.

14.30–14.50

TAKÁCS GÁBOR (Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztálya – Budapest)

Folklór témák és világnézet Somogyi Győző grafikai munkásságában

14.50–15.10 VITA

15.10–15.30 KÁVÉSZÜNET

MAGYARORSZÁGI TÁVLATOK 2.

15.30–17.10

Szekcióvezető: Képiró Ágnes

15.30–15.50

HORNYIK SÁNDOR (ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézet – Budapest)

Manierista fantasztikus realizmus

15.50–16.10

VOJNICH ZSÓFIA (Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely)

Molnár Gabriella és a Vásárhelyi Őszi Tárlatok

16.10–16.30

TÜSKÉS ANNA (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Művészettörténet Tanszék – Pécs)

A keresztény ikonográfia témáinak modernizált újra feldolgozása Bazsonyi Arany grafikáin

16.30–16.50

ANGYAL OLÍVIA (Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Kutatóintézet – Kolozsvár, Románia)

Szürrealizmus az erdélyi gyermekirodalmi illusztrációkban a kommunizmus idején.

Soó Zöld Margit és Ifj. Feszt László illusztrációi nyomán

16.50–17.10 VITA

17.15–17.45 RÉVÉSZ EMESE KURÁTORI VEZETÉSE A MIKROKOZMOSZOK CÍMŰ TÁRLATON

December 5., péntek

9.00–9.30 REGISZTRÁCIÓ

A RÉKASSY-KÖR 1.

9.30–11.10

Szekcióvezető: Hornyik Sándor

9.30–9.50

RÉVÉSZ EMESE (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

A megfigyelő és a mesemondó. Rékassy Csaba mágikus realizmusa

9.50–10.10

MADÁR MÁRIA (MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum – Budapest)

Hidegháború és űrverseny Rékassy Csaba és Gácsi Mihály grafikáin

10.10–10.30

KÉPIRÓ ÁGNES (Damjanich János Múzeum – Szolnok)

Ágotha Margit, Gácsi Mihály, Rékassy Csaba és a Szolnoki Művésztelep

10.30–10.50

HORVÁTH GYÖNGYVÉR (független kutató – Budapest)

„Mesterember” kontra „zseni”: Rékassy Csaba és Kondor Béla párhuzamos, statisztikán alapuló recepciótörténete

10.50–11.10 VITA

11.10–11.30 KÁVÉSZÜNET

A RÉKASSY-KÖR 2.

11.30–12.50

Szekcióvezető: Madár Mária

11.30–11.50

KOSTYÁL LÁSZLÓ (Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága – Zalaegerszeg)

Gácsi Mihály Zalaegerszegi évei és hagyatéka a Göcseji Múzeumban

11.50–12.10

ROSTA REGINA (MA hallgató Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Művészettörténet Tanszék – Budapest)

Ágotha Margit illusztrációi Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámájához

12.10–12.30

SZŐNYEG-SZEGVÁRI ESZTER (Szépművészeti Múzeum - Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet – Budapest)

Ágotha Margit, Gácsi Mihály és Rékassy Csaba köztéri munkássága

12.30–12.50 VITA

12.50–13:00 ZÁRSZÓ

Előadók

Angyal Olívia
Képzőművész és kutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének munkatársa. Kutatási területe az erdélyi kortárs magyar gyermekirodalmi illusztráció.

Dudás Barbara
Művészettörténész, jelenleg Svédországban élő független kutató, korábban az ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézetének munkatársa volt. Kutatási területe az 1945 utáni magyar művészet, különös tekintettel a Kádár-korszak államilag támogatott művészetére, valamint a korszak grafika- és illusztrációtörténetére. 

Grażyna Hałasa
Művészettörténész, a poznańi Nemzeti Múzeum Grafikai Osztályának vezetője. A múzeum német grafikai gyűjteményét kutatja. 

Jonas Hernegger
Művészettörténész, a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem PhD hallgatója, valamint a baseli Cahn Galéria munkatársa.

Dr. Horváth Gyöngyvér
Művészettörténész, kurátor, független kutató. Az ELTE művészettörténet szakán végzett, majd a Norwich-i University of East Anglia művészettörténet és muzeológia szakán doktorált. Több egyetemen oktatott régi és kortárs művészeti tárgyakat. Kutatási területe a képi elbeszélés, a művészettörténet tudománytörténete, az illusztráció, valamint a tudomány és művészet kapcsolata. 

Dr. habil. Hornyik Sándor
Az MTA doktora, ELTE HTK tudományos tanácsadója, a Művészettörtneti Kutatóintézet igazgató-helyettese. Kutatási területe az avantgárd és a neoavantgárd művészet, különös tekintettel a szürrealizmusra és annak utóéletére. Emellett a művészettörténet és a vizuális kultúra elméleti kérdései is foglalkoztatják.

Képiró Ágnes
Művészettörténész, a szolnoki Damjanich János Múzeum muzeológusa. Kutatási területe a Szolnoki Művésztelep története, valamint az 1945 utáni magyar grafika- és illusztrációtörténet. Kurátori és szerzői tevékenysége kiterjed a kortárs hazai művészetre is.

Korajka Jurčec Kos
Művészettörténész, a zágrábi Klovićevi Dvori Galéria munkatársa, a Horvát Illusztrációs Biennálé kurátora és az IBBY Horváth Szekciójának tagja.

Dr. Kostyál László
A zalaegerszegi Göcseji Múzeum művészettörténésze és igazgatóhelyettese. Kutatási területe Kisfaludi Strobl Zsigmond művészete és Zala megye 20. századi művészete. 

Madár Mária
Művészettörténész, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Relikvia- és Fotótárának muzeológusa. Az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola Művészettörténeti Programjában Kondor Béla életművét kutatja.

Dr. habil. Rényi András
Művészettörténész, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet professor emeritusa, 2006-tól intézetigazgatója, majd 2024-ig a Művészettörténeti Doktori Program vezetője. Főbb kutatási területei: a művészettörténet tudománytörténete, a képzőművészetek hermeneutikái, interpretáció-elmélet, Rembrandt- és Caravaggio-tanulmányok – továbbá 20–21. századi modern és kortárs művészet, Kondor Béla művészete, kortárs táncművészet.

Dr. habil. Révész Emese
Művészettörténész, tanszékvezető egyetemi docens ELTE BTK Művészettörténeti Intézetben. Az elmúlt években fő kutatási területe az 1945–1990 közötti magyar és közép-európai művészi grafika és könyvillusztráció története. A kortárs magyar illusztrációs művészetben is aktív, a Budapesti Illusztrációs Fesztivál egyik alapító-szervezője. 

Rosta Regina
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet mesterképzésének végzős hallgatója. 2022 óta a Szépművészeti Múzeum külsős tárlatvezetőjeként vezet látogatókat az állandó és időszaki kiállításokon. 

Sonyovszki-Képes Erika
Művészettörténész, mesekutató, a Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely szakmai munkatársa. Fő kutatási területe a könyvillusztráció, Engel Tevan István grafikusművész munkásságával 2021 óta foglalkozik behatóan.

Szőnyeg-Szegvári Eszter
A Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet Archívum és Dokumentációs Központ (ADK) muzeológusaként elsősorban a Képző- és Iparművészeti Lektorátus archívumának tudományos feldolgozásával foglalkozik. Kutatási területe a 20. század második felének magyar művészete és intézménytörténete, ezen belül a korszak köztéri és plakátművészete, valamint az ipari formatervezés és tárgykultúra.

Takács Gábor
Művészettörténész, az Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztály munkatársa. Kutatói érdeklődése a magyarországi műgyűjtés múltja és jelene, és Somogyi Győző művészete.

Dr. habil. Tüskés Anna
Irodalom- és művészettörténész, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet munkatársa, és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Művészettörténet Tanszékének docense, az Ars Sacra–EWTN Galéria kurátora. Kutatási területe a 20. század második felének magyarországi képzőművészete. Rendszeres tudományszervező tevékenységet végez a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Művészettörténet Tanszékén.

Dr. Martin Vančo 
Művészettörténész, 2001–2009 között a Szlovák Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa, majd a Szlovák Postamúzeum igazgatója volt. Jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria Kurátori Osztályának vezetője. Kutatási területe a korakeresztény és kora középkori művészet, illetve a kortárs grafika és bélyegművészet.

Vojnich Zsófia
Magyar-történelem szakos tanár és művészettörténész, 2024 óta a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum művészettörténész-muzeológusa.

Dr. Daniel Zec 
Művészettörténész, 2007–2022 között az eszéki Szépművészeti Múzeum munkatársa, 2009–2020-ig a horvát érem és kisplasztikai triennálé igazgatója volt, jelenleg az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Művészettörténet Tanszék vezetőhelyettese. Kutatási területe a századforduló és a 20. század első felének művészete.

Absztraktok

2025. december 4., csütörtök

9.40–10.20 PLENÁRIS ELŐADÁS

RÉVÉSZ EMESE (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

Dürer 1971. A kortárs grafika közös pontja

1971-ben Albrecht Dürer születésének 500. évfordulóját Európa-szerte nagyszabású emlékkiállításokkal ünnepelték. A Dürer és kora művészetét bemutató kiállítások mellett számos kortárs művészeti tárlat is volt, amelyek a német reneszánsz művész aktualitását bizonyították. A kortárs megmozdulásokon belül számos grafikai mű született, reflektálva Dürer nagy hatású grafikai örökségére. Az európai művészi grafika düreri hagyománya olyan időszakban került fókuszba, amely világszerte a nyomtatott grafika virágkora volt. Ennek köszönhetően különösen színvonalas művek sora készült a témában, amely módot adott olyan kérdéskörök felvetésére, mint a kortárs grafika viszonya a tradícióhoz, vagy a képi narráció és metaforikus kifejezés új lehetőségei. A kortárs grafikai reflexiók közül számos olyan alkotótól származott, aki maga is a késői szürrealizmus képviselői voltak.

            Előadásomban az Hommage á Dürer műveket egyfajta hívószónak tekintem, amelyek mentén kirajzolódnak a közép-európai késői szürrealista, mágikus realista grafika közös pontjai. Elemzésem két kiindulópontja három tárlat: a nyugat-németországi Nürnberg központi kiállítása, a Dürer zu Ehren középi-európai grafikai parafrázisai; a kelet-berlini Realistische Graphik von Dürer bis zur sozialistischen Gegenwart című történeti visszatekintése, amely a düreri hagyományban a grafika realista tradícióját emelte ki; valamint a Budapesten megrendezett évfordulós kortárs grafikai tárlat, amely több mint 400 mű felvonultatásával idézte meg az apai ágon magyar származású Dürer emlékét. A tárlat a magyar grafika hatvanas években kiteljesedő „aranykorának” szimbolikus lezárását jelentette, és a korszakban meghatározó archaizáló tendenciák összegzését nyújtotta. Kutatásunk középpontjában álló három művész, Ágotha Margit, Gácsi Mihály és Rékassy Csaba is kiemelkedő művekkel szerepeltek az emléktárlaton. A konferenciánkon tárgyalt művészek közül Dürerre emlékező műveket ismerünk Dusan Kállay, Vladimír Gažovič és Jiří Anderle grafikái között.

            Abban az alkotói körben, amely Közép-Kelet-Európában a nyomtatott művészi grafika kifejezési formájával dolgozott a szocializmus időszakában, a Dürerhez kötődő öröksége vállalása és modernizált újragondolása közös platformot alkotott. Ebben a körben kiemelt szerepet játszott a techné, a grafikai mesterség kézműves praxisa, valamint a nyugati képalkotás antik-reneszánsz tradíciójával folytatott jelen idejű diskurzus, ami olyan kardinális esztétikai fogalmakra kérdezett rá, mint az emberi test ábrázolásának kánonja vagy a centrális perspektíva gondolati konstrukciója, azt firtatva, mi a szimbólumalkotás, tradíció és archaizálás helye az aktuális művészeti kánonban.

10.20–11.20 KÖZÉP-EURÓPAI TÁVLATOK 1. (angol nyelven)

Szekcióvezető: Szebenyi Nándor

JONAS HERNEGGER (Ludwig-Maximilians Egyetem – München, Németország)

Varázslatosan valóságos vagy szürreális? Fogalmak tisztázása és differenciálása a háború utáni kelet-európai grafika nyomán

A mágikus realizmus fogalmát Franz Roh művészettörténész alkotta meg az első világháborút követő művészeti irányzat leírására. Először 1923-ban jelent meg, majd 1925-ös Nach-Expressionismus. Magischer Realismus című publikációja 1927-től kezdve vált nemzetközileg ismertté a spanyol fordításnak köszönhetően. Ezt követően a közép- és latin-amerikai irodalomtudomány vette át a kifejezést definíciót keresve. A képzőművészetben a fogalom ugyancsak népszerűvé vált, noha kevesebb tudományos elemzésben részesült. Ennek következtében a mágikus-realisztikus kép mögötti állítások és társadalmi-történeti előfeltételek máig tisztázatlanok. A művészettörténet elsősorban a formai kritériumokat vizsgálta, amelyek keretében a mágikus realizmust a szürrealizmus német változataként, vagy a szürrealizmus és az új tárgyiasság közötti kölcsönhatásként értelmezték. Roh munkájának időbeli közelsége André Breton 1924-es Szürrealista Kiáltványával, valamint magának a fogalomnak az egyedi jellege hozzájárult ahhoz, hogy szinonimaként használják.

Közel harminc évvel később Roh a mágikus realizmus korai „kimerüléséről” elmélkedett. Visszatekintése egybeesett azzal az évtizeddel, amikor a mágikus realizmus Latin-Amerikában második csúcspontját élte. Ezzel párhuzamosan az 1950-es években művészeti csere zajlott Kelet-Európa és Mexikó között, miközben a Weimari Köztársaság alkotásait is bemutatták. Elképzelhető, hogy Roh, aki a második világháború után a nem-tárgyi művészetnek szentelte magát, vagy nem volt tudatában ezeknek a mozgalmaknak, vagy nem érdeklődött irántuk.

A mágikus realizmus vándorlásán túl kutatásom annak társadalmi-történeti feltételeire, és az adott képi médiumban való megjelenésére összpontosít. Ennek megfelelően szeretném megkülönböztetni a szürrealizmust és a mágikus realizmust a háború utáni kelet-európai grafikai művészetet összevetve a mexikói és a weimari köztársaságbeli alkotásokkal, hogy hangsúlyozzam e festői kifejezésmódok hasonlóságait és különbségeit.

DANIEL ZEC (Josip Juraj Strossmayer Egyetem – Eszék, Horvátország)

A szürrealista jegyek Franjo Molnar grafikai életművében

Franjo Molnar (1952), magyar származású horvát festő és grafikus életművében egy jellegzetes szürrealista irányzat azonosítható. 1976-ban, formálódásának időszakában Molnar olyan nyomatokat készített, amelyeket álomszerű, tudattalan és fantasztikus képi világ jellemez. Kompozíciói pszichológiai asszociációkat idéznek, és a figuratív ábrázolás határán mozgó jeleneteket mutatnak be, amelyek torzult, metamorfikus és biomorf formákkal telítettek, s az álomállapot nyugtalanságát testesítik meg. Az olyan művek, mint a Strip, a Triptichon, a Poliptichon (1976) és az Echo vizuális narratívákat, és az öntudatlan és tudatos világ közötti átmeneteket tárnak fel, miközben spontán gesztusrajzai rokonságot mutatnak a szürrealista automatizmussal. Bár soha nem vallotta magát szürrealistának, Molnar 1970-es évek közepén készült rajzai és nyomatai egyértelműen a szürrealista poétikával, ikonográfiával és atmoszférával való kapcsolatot mutatják.

Ezzel párhuzamosan Molnar figuratív műveket is alkotott szürrealista érzékenységgel (Fekvő akt, Álom, Ivanka), amelyekben a testi deformáció és az álomszerű motívumok groteszk, fantazmagórikus képi világba olvadtak össze. Az 1980-as években, a transzavantgárd tendenciák és a festészet, valamint a figuráció iránti megújult érdeklődés közepette Molnar az álomszerű, neoromantikus és szimbolista kompozíciók felé fordult. 1983 és az 1980-as évek vége között olyan tájképeket és fantasztikus jeleneteket alkotott, ahol a valós és a valótlan összefonódik, ennek csúcspontja A négy lovas (1987). Bár később más irányokat követett, a fantasztikus képzelet elemei továbbra is jelen maradtak művészetében.

Molnar szürrealista korszaka – rövid, nem programszerű és spontán – nem helyezi őt a szürrealizmus mozgalmába, hanem inkább „véletlen szürrealistaként” mutatja meg, akinek a tudattalan és a fantasztikum feltárása jelentős és önálló epizódot képvisel sokrétű grafikai életművében.

***

11.40–13.00 KÖZÉP-EURÓPAI TÁVLATOK 2. (angol nyelven)

Szekcióvezető: Horváth Gyöngyvér

KORALJKA JURČEC KOS (Klovićevi Dvori Galéria – Zágráb, Horvátország)

Mágikus realizmus és szürrealizmus a közép- és kelet-európai grafikában 1945 és 1990 között. Válogatás Nevenka Arbanas életművéből

Nevenka Arbanas a horvát grafikai művészet kiemelkedő alakja, aki 2018-ban elnyerte a Horvát Kulturális Minisztérium legmagasabb kitüntetését, a Vladimir Nazor-életműdíjat, majd nemrég, 2024-ben a Meštrović Pavilonban a Horvát Képzőművészek Egyesületének (HDLU) életműdíját. Terjedelmes életműve szinte minden olyan fejezetet érint, amelyet a Szolnoki Damjanich János Múzeumban megrendezendő konferencia tervezete felvet, ahogyan ez világosan látszik a Klovićevi dvori Galériában 2018-ban rendezett retrospektív kiállításon, valamint az e tanulmányhoz és absztrakthoz válogatott reprodukciókon. A válogatás célja, hogy rávilágítson a klasszikus mitológia Nevenka Arbanas általi modern újraértelmezésére az Egy este Ovidiusszal című poétikus/grafikai portfólióban, amelyet Ovidius Átváltozások című műve inspirált, valamint korai műveinek szürrealista jegyeire, amelyek a mágikus realizmus és a lírai absztrakció felé vezető fejlődést mutatják. Az Egy este Ovidiusszal című portfólió párhuzamba állítható a magyar művész, Rékassy Csaba néhány alkotásával, aki szintén illusztrálta Ovidius Átváltozások című művét. A klasszikus mitológia innovatív grafikai technikákkal való újraértelmezése Arbanas mágikus realizmushoz köthető (1980-as évekbeli) műveiben is megjelenik, amelyek kombinált technikával készültek Odüsszeusz utazásainak témájára, utalva a kortárs világ kihívásaira.

GRAŻYNA HAŁASA (Poznańi Nemzeti Múzeum – Poznań, Lengyelország)

Mieczysław Wejman, Jacek Gaj, Janusz Przybylski… Szembeötlő, metaforikus grafikák a II. világháború utáni Lengyelországban

A tanulmány tárgya a lengyel művészet 1960-as és 1970-es éveinek metaforikus irányzatát képviselő kiemelkedő művészei. Az emberi lét mélyebb értelmének keresésére törekvő, gondolatébresztő irányzat elsősorban Krakkóban és Varsóban vált meghatározóvá. Krakkó különösen a grafikai művészet területén emelkedett ki, ahol a helyi közeg meghatározó alakja Mieczysław Wejman (1912–1997), a neves művész és tanár volt. Rézkarc sorozata, a Kerékpáros a lengyel grafikai művészet egyik legkiemelkedőbb alkotásának számít, míg Jacek Gaj kivételes rézmetszetei és rézkarcai gyorsan széles körű elismerést hozott számára; például Elias Canetti Auto da Fé című művéhez készült illusztrációi a MoMA és az Albertina gyűjteményében találhatók. Körülbelül 300 km-rel Krakkótól északra, Varsóban Janusz Przybylski (1937–1994) hasonló egzisztenciális kutatásokat folytatott. Az 1960-as években debütáló művész kezdetben az új figurációval foglalkozott Francis Bacon művészetének hatására, ám egy évtizeddel később figyelme az Ördögi kör című, hosszú éveken át készített sorozatra összpontosult. Ez Jacek Malczewski (1895–97) azonos című festményéből merített, amely szimbolikusan az elnyomott Lengyelország sorsát ábrázolta. A festményt a második világháború végétől a poznańi Nemzeti Múzeum galériájában állították ki, és Przybylski – aki a város szülötte volt – jól ismerte. Így Malczewski kiemelkedő műve kiindulóponttá vált Przybylski számára az alkotói elnyomásról való elmélkedésében és saját „ördögi köréből” való kiút keresésében. A tanulmány a fent említett, kiváló alkotókat és lenyűgöző grafikai művészetüket tárgyalja.

MARTIN VANČO (Szlovák Nemzeti Galéria – Pozsony, Szlovákia)

Albín Brunovský és grafikai iskolája

Az Albín Brunovský-iskola kifejezés viszonylag gyakran előfordul a szlovák művészettörténeti irodalomban, bár olykor vitatott módon. Egyrészt gyakran hangsúlyozzák, hogy Albín Brunovský (1935–1997) a pozsonyi Képzőművészeti és Iparművészeti Akadémián átfogó akadémiai képzést nyújtott tanítványainak, amely a pontos realista rajzon és a történeti grafikai technikák alkalmazásán alapult. Ebben az értelemben Brunovský iskolája a hagyományos grafikai mesterséghez való visszatérést szimbolizálja. Másrészt azonban arra is rámutattak, hogy sok tanítványa tudattalanul a saját grafikai kifejezésmódját kereste, és már tanulmányaik idején is más művészi kommunikációs eszközöket alkalmaztak, mint mesterük. Emiatt pontosabb lehet egyszerűen Brunovský tanítványairól beszélni, semmint egy önálló „iskoláról” intézményi vagy stiláris értelemben – különösen tekintettel arra, hogy a Grafikai és Illusztrációs Tanszék valójában már korábban, 1952-ben megalakult Brunovský saját mestere, Vincent Hložník (1919–1997) vezetésével.

Hložník legkiemelkedőbb tanítványai közé tartozott Emil Sedlák (1938), Kamila Štanclová (1945), Igor Rumanský (1946–2006), valamint különösen Dušan Kállay (1948) és Róbert Brun (1948), akik 1972-ben fejezték be tanulmányaikat Albín Brunovský irányítása alatt, miután ő Hložník utódjaként átvette a tanszék vezetését. Mindazonáltal Brunovský személyisége különösen formáló erőként jelenik meg, hiszen jelentős hatást gyakorolt a szlovák grafikusművészek több generációjára. Számos tanítványa sikeresen alakította ki saját, egyedi művészi stílusát, fokozatosan felszabadulva tanáruk közvetlen befolyása alól. Ez azonban nem jelenti tekintélyének vagy tiszteletének hiányát. Éppen ellenkezőleg – Brunovský liberális hozzáállása a művészi alkotáshoz, amely nem kényszerítette rá saját művészi nézeteit tanítványaira, megadta számukra a szükséges szabadságot kreatív fejlődésükhöz. Ebben az értelemben azt is mondhatjuk, hogy Brunovský nagyobb fokú demokratikus szellemet mutatott, mint az a totalitárius rendszer, amelyhez formálisan ugyan kötve volt.

Az a tény, hogy az akadémián a szocialista korszakban nevezték ki professzorrá, valamint hogy 1985-ben elnyerte a Nemzet Művésze címet, a bársonyos forradalom után ürügyként szolgált közéleti megítélésének hiteltelenítésére. Jól ismert történelmi mintázat, hogy még a legbékésebb forradalmak idején is hajlamosak a tömegek bűnbakokat keresni – és Brunovský egyike lett ezeknek, annak ellenére, hogy művészete sem ideológiailag vezérelt, sem társadalmilag elkötelezett nem volt. Az „iskola” fogalma nem feltétlenül jelenti egy tanár stílusának vagy technikájának formális követését. Az „iskola” értelmezhető úgy is, mint a sokak által osztott ideológiai vagy koncepcionális megközelítés a grafika médiumához, valamint a könyvillusztrációhoz és végső soron a festészethez – jóllehet ez utóbbi területen a mester és tanítványai útjai gyakran eltértek egymástól.

E tanulmány elsődleges célja tehát annak vizsgálata, hogy mennyiben indokolt „Brunovský-iskoláról” beszélni, valamint annak mérlegelése, hogy Brunovský tanítványai milyen kilátásokkal rendelkeznek a kortárs szlovák, illetve tágabb értelemben a nemzetközi képzőművészet kontextusában. Albín Brunovský legfontosabb követői közül, akik a fentebb körvonalazott értelemben az „iskola” fogalmába sorolhatók, a következők: Peter Augustovič (1959), Igor Benca (1958), Karol Felix (1961), Róbert Jančovič (1958), Peter Kľúčik (1953), Marián Komáček (1959), Igor Piačka (1962), Dušan Polakovič (1950–2016) és Katarína Vávrová (1964).

***

13.30–15.10 MAGYARORSZÁGI TÁVLATOK 1.

Szekcióvezető: Révész Emese

RÉNYI ANDRÁS (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

A kódok rendje – szinkretikus ikonográfia, művészettörténet és pszichoanalízis Kondor Béla egy reprezentatív rézkarcán

Előadásom tárgya a kiemelkedően fontos magyar festő- és grafikusművész, Kondor Béla (1934–1972) Sámsonnak levágják a haját (avagy tisztelet Freud dr emlékének) című, 1967-ben készült rézkarca, amelyet narratív önarcképként aposztrofálok. Annak ellenére beszélek önarcképről, hogy a művész arcvonásai sehol sem jelennek meg a sokalakos, bonyolult szerkezetű képen. A mű a „totalitás” szocialista-realista eszményének jegyében a személyes sors, a művészi szerepvállalás és egyetemes emberi értékek dimenzióit egyaránt átfogja. Kondor kíméletlen önvizsgálata a magánéleti nyomorúságok bevallását és a magasztos társadalmi-művészi hitvallás paradox mivoltát részben ikonografikus inkognítók, részben komplex művészettörténeti referenciák, műfaji és stiláris hivatkozások, részben pszichoanalitikus utalások sűrű, mégis konzekvensen végigkövethető szöveteként teszi a figyelmes néző számára szétszálazhatóvá. Módszertani szempontból arra törekszem, hogy a művész által alkalmazott különféle narratív kódokat egymástól elkülönítve, de lehetséges átjárásaikat figyelembe véve, a képi értelem-generálás dialektikus szabályait követve fejtsem ki.

A Sámson-karc esetében a totális közvetítésére való törekvés, a kézműves technika és a képi médium fölényes uralása olyan „tökéletes művet” eredményez, amely végül mégis túltelítettséghez és túldetermináltsághoz vezet. Kondor utóbb maga is fölismerte ezt az esztétikai veszélyt: ez is magyarázhatja 1968–69-ben bekövetkezett regresszív fordulatát még nem uralt új technikák, főként a monotípia és a fotográfia irányába.

DUDÁS BARBARA (független kutató – Dösjebro, Svédország)

Álmok és mesék – Szabó Vladimir grafikáiról

Szabó Vladimir (1905–1991) harmincas években indult pályájának a festészet mellett mindvégig szerves része volt a grafika is. Kortársai könnyű kezű, megkapó rajztudással rendelkező, érett grafikusként jellemezték, ahogy Szalay Lajos fogalmazott: „Memling óta Szabó Vladimírhoz foghatóan nem rajzolt senki!”^[1] A harmincas évektől folyóiratokat, később könyveket, tankönyveket is illusztrált. 1931–34 között római ösztöndíjas volt, 1959–61 között pedig Párizsban járt tanulmányúton.

Grafikái – melyek elsősorban rézkarcok és ceruzarajzok – kifogyhatatlan mesélőkedvről tanúskodnak: képein történelmi és mitológiai helyszínek, alakok, dús vegetációjú természeti táj, valamint a paraszti élet zsánerjelenetei is felbukkannak, gyakran egymással keveredve. Sűrűn telerajzolt jeleneteit előszeretettel helyezi középkori környezetbe, gótikus katedrálisok, szűk sikátorok és boltíves árkádok közé, ahol visszatérő – gyakran groteszk, néha már-már démoni – alakjaival finom aktuálpolitikai utalásokat is tesz. „Művei felett már a programos ötvenes években is mesés-szürreális hangulatok lebegnek, pedig ez akkor szigorúan tilos. Érett, gonosz látomásművészetének – a rajzainak is – a rettenetes valóságismeret az egyik titka, […].”^[2] Előadásomban Szabó Vladimir sokszínű grafikai munkásságának feltérképezésére, rövid összefoglalására, kontextusba helyezésére vállalkozom. 

SONYOVSZKI-KÉPES ERIKA (Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely – Budapest)

Állat-ember-rém. Hibrid alakok Engel Tevan István képi világában, képi univerzumában

A művészet történetén végigvonulnak a hibrid alakok, hol az emberben munkálkodó pozitív, isteni vagy negatív, démonikus erők minőségének kivetüléseiként, hol pedig az ember és állatalak által hordozott többletjelentés összekapcsolódásaként. Gondolhatunk itt az ókori egyiptomi istenek ábrázolására, a Minótaurosz alakjára vagy az Engel Tevan István munkásságára hatást gyakorló Marc Chagall állat fejű, ember testű lényeire.

Engel Tevan képi világában leggyakrabban állat fejű, ember testű lények jelennek meg, de találunk ember fejű, állat testű figurákat és ördögszerű alakokat is. Továbbá külön csoportot alkotnak az emberi tulajdonságokkal felruházott állatok. Ennek egyik kiemelkedő példája a Városkép zenélő állatokkal (1975–76) című tusrajz.

Előadásom címét Tadeusz Konwicki Állatemberrém című regénye nyomán választottam – melynek 1972-es magyar kiadását Engelt Tevan illusztrálta –, mivel az itt megjelenő három kategória jól lefedi, hogy milyen alakok köré szerveződik a művész munkássága.

Célom, hogy feltárjam, hogyan kapcsolódik az életmű képi világa az évszázadokon átívelő láncolatba, emellett párhuzamba állítsam Engel Tevan hibrid alakjait a kortárs grafikusok figuráival. A felmutatott művek között egyaránt szerepelni fognak megrendelésre készült munkák, és Engel Tevan István olvasmányélményei alapján született és továbbgondolt művek is. Az első kategóriába tartozik Kurt Tucholsky A majomketrec című novelláskötete, mely 1980-ban jelent meg borítóján a címadó novella illusztrációjával. Itt a lehetőség adott volt, az emberiséget kifigurázó, groteszk szövegekhez jól illenek Engel Tevan István figurái. A második kategóriában pedig Italo Calvino A kettészelt őrgróf című műve nyomán A szelíd és a vad, 1990-es években készült ceruzarajzot szeretném tüzetesebben vizsgálni, arra keresve a választ, hogy mit fejeznek ki, milyen minőséget képviselnek ezen alakok Engel Tevan István képi univerzumában.

TAKÁCS GÁBOR (Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztálya – Budapest)

Folklór témák és világnézet Somogyi Győző grafikai munkásságában

Somogyi Győző (1942-) grafikáinak látványvilága, ikonográfiája és ábrázolási stílusa szervesen kapcsolódik a népi, populáris képi hagyományokhoz. Magyar népviseletet hordó bibliai szereplőket, néprajzi alapossággal, ugyanakkor naiv formakultúrával megrajzolt falusi házakat, Kossuth-népmondák hangulatát idéző 1848-as jeleneteket, szociográfiai hűségű parasztalakokat látunk az 1970-es évek elejétől készült tusrajzain és az azok alapján született, számtalanszor kiállított és reprodukált, a kor művészetkritikája által nagyon magasra értékelt szitanyomatain. Somogyi rendszeres szereplője volt a korszak ilyen témájú kiállításainak (A népművészet szellemében, 1975 stb.), és a magyar népi biblikus történetek klasszikus gyűjteményének számító Parasztbiblia első, 1985-ös kiadását az ő, közel másfél évtized terméséből válogatott rajzai teszik vizuálisan is egyedülállóvá. A népi kultúra iránti érdeklődésének elsődleges forrása a Jászapátin töltött kisgyermekkora volt, amit az 1960-as évek végén falusi káplánként szerzett élmények, majd az 1970-es évektől Kárpát-medence-szerte tett utazásai mélyítettek el. Igazán szervessé – és immár világnézetté – azután vált ez a kapcsolat, hogy 1974-ben a Balaton-felvidéki Salföldön megvásárolt egy romos parasztházat, majd azt apránként felújítva, 1986-tól állandó otthonává vált a falu. Állattartó gazdaként, lokálpatrióta művészként, történelmi hagyományőrzőként a művészi eszképizmus – és a gyakorlati életmódreform – markáns példája bontakozott ki Somogyi Győző életművében.

15.30–17.10 MAGYARORSZÁGI TÁVLATOK 2.

Szekcióvezető: Képiró Ágnes

HORNYIK SÁNDOR (ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézet – Budapest)

Manierista fantasztikus realizmus

A Tendenciák 1970–1980 kiállítás-sorozat negyedik állomása volt 1981-ben a Fikció és tárgyiasság kiállítás, melyen Balla Margit, Felvidéki András, Helényi Tibor és Kemény György vett részt. A Frank János által szervezett kiállítás munkacíme „Fantasztikus realizmus” volt, de a résztvevők el akartak határolódni a művészettörténeti kategóriáktól, így végül a tágabb horizontú „fikció” és „tárgyiasság” hívószavakat választották. Mind a négy művész alkalmazott grafikusként, illusztrátorként, plakátok tervezőjeként vált ismertté, miközben képzőművészeti munkásságuk is jelentős. Előadásomban azt vizsgálnám, hogy a hetvenes években kibontakozó alkotói tevékenységük milyen mértékben kapcsolódott a szürrealizmus és a fantasztikus realizmus esztétikájához, és azokhoz képest milyen sajátos és különleges esztétikai komponenseket használtak fel, illetve fejlesztettek ki. A bécsi fantasztikus realizmus egy vándorkiállításnak köszönhetően vált ismertté a keleti blokkban a hetvenes évek elején, de Gyémánt László már a hatvanas években kapcsolatba lépett velük. Ernst Fuchs munkássága kifejezetten inspiráló volt számára, de készített egy portrét (Saturnus címmel) a csoport egyik tagjáról, Elsa Olivia Urbachról is. Fuchs és Gyémánt művészetében is érzékelhető Salvador Dalí és Max Ernst hatása, aki Csernus Tibor és a Korga György számára is fontos esztétikai referenciát jelentett a hatvanas években. Korga giccsbe hajló festészete a hetvenes években meghatározta a magyar sci-fi illusztráció vizuális kultúráját, és nem elképzelhetetlen, hogy egyúttal kompromittálta a fantasztikus realizmus kifejezést is. Frank mindenesetre Balla, Felvidéki, Helényi és Kemény munkái kapcsán a manierizmus, a szürrealizmus és a pop art esztétikai elemeit érezte relevánsnak. Ezek közül a manierizmus különösen érdekes, hiszen a kifejezés a hatvanas években jött divatba az európai művészettörténetben. A kiállítók közül Felvidéki olvasta is Hauser Arnold híres manierizmus könyvét, amely a manierizmushoz vezette vissza a modern művészet eredetét. Hauser nézőpontjában a szimbolizmus, a szecesszió és a szürrealizmus is manierista szellemiségű. Előadásomban Hauser és Max Dvořak „antirealista”, illetve „expresszionista” manierizmus-értelmezéseiből kiindulva vizsgálnám meg Balla Margit szecessziós-szürrealista „manierizmusát”, Felvidéki András Escher és Piranesi által inspirált fantasztikus realizmusát és Helényi gótikus és groteszk, lovagi szürrealizmusát.

VOJNICH ZSÓFIA (Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely)

Molnár Gabriella és a Vásárhelyi Őszi Tárlatok

Molnár Gabriella (Bp., 1940-) grafikusi életműve eddig egy alig kutatott és feltáratlan anyag a művészettörténeti szakirodalomban. Ennek egyik oka talán, hogy az ouvre grafikai darabjai szétszórtan megtalálhatóak közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria, Petőfi Irodalmi Múzeum, miskolci Herman Ottó Múzeum vagy a vásárhelyi Tornyai János Múzeum), valamint az illusztrátori tevékenység követhető a Móra Kiadó műveinél és az Élet és Irodalom hasábjait díszítő darabokon, díszlettervezőként számos terve fennmaradt – de egyelőre nagyon töredékesen. Neve elsikkadni látszik a hatvanas évek fiatal, induló grafikusnemzedékének: Ágotha Margité, Rékassy Csabáé, Engel Tevan Istváné, Sulyok Gabrielláé vagy Csohány Kálmáné között. Pedig nagyon korán nemzetközileg is elismert grafikussá vált, annak ellenére, hogy a Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult, mestere Kádár György volt.

            Molnár Gabriella először még főiskolai hallgatóként, 1965-től állított ki rendszeresen a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon. Előadásomban a grafikus Őszi Tárlatokra beküldött és kiállított műveivel foglalkozom részletesen, melyekben megjelenik a nagy előképekhez való visszatérés és az azokkal való kapcsolatteremtés igénye (Dürer emlékére I., II.,), a népi folklór és a középkori képi hagyományok ötvözésének képessége, a valóság és fantázia határainak álomkép vagy meseszerű feloldása (Figyelmeztetés, Új világ születése, Komédiások, Léghajó, Karnevál) és az aktuálpolitikai, világnézeti reflexiók (Háború, Repülés, Munkások) megteremtése – mindezeken az alkotásokon érezhető „szelíd iróniával”, ahogyan egy korai méltatója, Soós Imre észrevette. Így előadásomban elsősorban nem a teljes életművét, hanem azt a szeletet kívánom vizsgálni, melyben érintkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatokkal. Azonban nem csak az Őszi Tárlatok kontextusán belül, hanem abból kilépve, számos lehetőség adódik a korai szakasz linó- és rézmetszeteinek megközelítésére, és elemzésükkel az egyéni életművön belüli és a kortársakkal vont párhuzamon keresztül a korban való elhelyezésükre is.

TÜSKÉS ANNA (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Művészettörténet Tanszék – Pécs)

A keresztény ikonográfia témáinak modernizált újra feldolgozása Bazsonyi Arany grafikáin

Előadásom célja bemutatni és elemezni Bazsonyi Aranynak (Gyulaj, 1928 – Budapest, 2011) a keresztény kultúrában gyökerező, annak ikonográfiai hagyományát jelentősen megújító grafikai munkásságát. A keresztény tematika a Biblia néhány ó- és újszövetségi történetének és a szentek – köztük több magyar szent – ábrázolásában jelenik meg. Az Ószövetségből viszonylag kevesebb rész ihlette meg Bazsonyit. Az ó- és újszövetségi eseményeket ábrázoló grafikák önálló művek, de néha egy-egy festmény is készült az adott témáról. A szenteket ábrázoló sorozat némileg összemosódik a naptár sorozattal. Mindkét sorozat lapjain ugyanis egy-egy szent legendájának fő vagy több jelenete, vagy a tiszteletéből vett téma jelenik meg. A grafikáknak a naptári évben való viszonylag egyenletes eloszlása alapján arra lehet következtetni, hogy Bazsonyi célja feltehetően egy teljes naptár összeállítása volt a fontosabb egyházi ünnepek és szentek ábrázolásával. A vallásos tematikájú grafikákból Bazsonyi 1989-től kezdett kiállítani. Bazsonyi grafikai megoldásai az elbeszélői sűrítésre és a keresztény szimbolikára alapoznak, de azokat gyakran saját korának kereteibe emelte, az alakok kidolgozottsága vagy részletek elnagyoltsága nagy szerepet játszik stílusában. Egy-egy téma éveken keresztül foglalkoztatta, a különböző változatokat sorszámmal látta el.

ANGYAL OLÍVIA (Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Kutatóintézet – Kolozsvár, Románia)

Szürrealizmus az erdélyi gyermekirodalmi illusztrációkban a kommunizmus idején. Soó Zöld Margit és Ifj. Feszt László illusztrációi nyomán

Az erdélyi gyermekirodalmi illusztrációk körében igen nagy népszerűségnek örvendett a kommunizmus idején a szürrealizmus, ugyanis stílusjegyei az illusztrációk 80 százalékánál jelen voltak. Ugyan a gyermekirodalom fantáziavilága önmagában is jó lehetőséget biztosított a szürrealista-társításoknak, viszont a 20. század második felében az erdélyi illusztrátorok munkásságának legfőbb alkotó elemei voltak a szürrealizmus sajátos jegyei. A kommunizmus idején ezek a szürrealista gyermekirodalmi illusztrációk főként a Napsugár gyermekirodalmi folyóiratban jelentek meg, amely 1957-től kezdődően még napjainkban is a legnépszerűbb ifjúsági lap Erdélyben.

Előadásom kiemelt illusztrátorai Soó Zöld Margit és ifj. Feszt László, akik munkái részletes betekintést nyújtanak a kommunizmus idején megjelent erdélyi szürrealista gyermekirodalmi illusztrációkra. Továbbá megfigyelhető az is a munkásságuk elemzése során, hogy egyéni grafikáikhoz képest az illusztrációkban, milyen mértékben építkeztek a szürrealizmus stíljegyeiből. Mindkét grafikus egyéni stílusa igen eltérő, így az illusztrációik tanulmányozása során úgy plasztikai, mint a kompozíciós szerkezet szempontjából, egyaránt két egészen különböző formáját lehet vizsgálni az erdélyi szürrealista gyermekirodalmi illusztrációknak. A következő kérdésekre keresve a választ: A kommunizmusban milyen mértékben volt jelen a szürrealizmus az erdélyi gyermekirodalmi illusztrációkban? Milyen jellegzetességei voltak az illusztrációk üzenete szempontjából? Milyen mértékben használták a gyermekirodalmi illusztrációkat olyan társadalmi problémák kifejezésére, amelyek tiltottnak számítottak a cenzúra szempontjából?

2025. december 5., péntek

9.30–11.10 A RÉKASSY-KÖR 1.

Szekcióvezető: Hornyik Sándor

RÉVÉSZ EMESE (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

A mesemondó és a megfigyelő. Rékassy Csaba mágikus realizmusa

A magyar művészettörténet-írás a mágikus realizmus fogalmát eddig elsősorban a szürnaturalista művészek körére alkalmazta. A Csernus Tibor és követői által kidolgozott látásmód a francia szürrealizmus (Max Ernst és a Hantai Simon kortárs törekvései nyomán) elsősorban festői kifejezési forma volt, amely az egyedi texturális hatások elérése végett alkalmazott olyan nyomtatási eljárásokat (cuppantás, dekalkománia, frottázs), amelyek egyébként a művészi grafika területén is használatban voltak. A szürnaturalizmus festői eljárásait egyedül Maurer Dóra transzponálta következetesen a grafika médiumába. (Az ő törekvései szoros kapcsolatban álltak a kortárs szlovák grafika olyan időben párhuzamosan működő alkotóival, mint Albín Brunovsky vagy Emil Sedlák.) Előadásomban a mágikus realizmus eddig itthon használt fogalmát szeretném kitágítani és pontosítani, és Rékassy Csaba néhány művén keresztül bemutatni egy olyan elágazását, amely leválasztható a szürnaturalizmus festői anyagkísérleteiről, és rokon törekvései inkább a kifejezés eredeti, Franz Roh által a húszas években definiált stílustendenciái, valamint a kortárs szépirodalom új törekvéseinek körében mutathatók ki. Pontosabb definíciója közelebb áll a mágikus realizmus irodalomtörténeti meghatározásához, aminek része az archaizálás (medievalizmus), vernakuláris elemek használata, eszképizmus, deskriptív részletgazdagság, az önreflektív narráció (metafikció), valamint a mitikus-mágikus világkép.

MADÁR MÁRIA (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Művészettörténeti Intézet – Budapest)

Hidegháború és űrverseny Rékassy Csaba és Gácsi Mihály grafikáin

A korszakot mind a szocialista és kapitalista rendszerekben meghatározta a hidegháborús helyzet, és annak egyik leglátványosabb része, az űrverseny. A téma beépült a képzőművészetbe, mind az állami propaganda területén, mind a szürke zónában alkotók esetleg ma már az ellenkultúrához sorolt művészek munkáiba. A szocialista rendszer új ikonja, a kozmonauta, a tudományba vetett hit megtestesítőjeként lett a korszak modern hőse, paripája pedig a madárszárnyakon repülő hajó helyett a rakéták által fellőtt űrhajó. Vajon a technopozitivista szemlélet szerint ezen művek mind egyértelműek és jól azonosítható üzenetet közvetítenek, vagy fellelhető benne a mágikus realista gondolkodás?

Rékassy Csaba és Gácsi Mihály munkáiban az erre való reflexió számos példája megtalálható, ahogy kortársaikéban is. Ágotha munkásságában a középkori kozmográfiák térnek vissza. Műveikből akár kritikus hangvétel is kiolvasható, ami már túlmutat a propaganda technopozitivista szemléleten, és előrevetít egy ma is aktuális hozzáállást, Gácsi esetében már a klímakatasztrófa disztópiáját is.

KÉPIRÓ ÁGNES (Damjanich János Múzeum – Szolnok)

Ágotha Margit, Gácsi Mihály, Rékassy Csaba és a Szolnoki Művésztelep

Előadásom célja a három vizsgált grafikusművész szolnoki kapcsolódási pontjainak feltárása, mind a Szolnoki Művésztelep történetébe beágyazása, mind a Szolnok városához való kötődéseik mentén. A szolnoki kolónia 1902-ben jött létre, festő művésztelepnek indult, ami alapvetően a plein air festészet kedvelőit csábította a Tisza–Zagyva folyók torkolatában fekvő megyeszékhelyre. A telep történetének már a korai, első világháborút követő időszakától jelen vannak grafikusok, vagy olyan festők, akiknek a grafikai munkássága is jelentős, így Pólya Tibor, Aba-Novák Vilmos, Zádor István, Patay Mihály. A II. világháború jelentős károkat okozott a kolónián, de az újjáépítés után számos fiatal művész érkezett Szolnokra, így Gácsi Mihály is 1956-ban, aki közel két évtizeden át, 1974-ig folyamatosan a kolónia lakója és alkotója volt. Számos alkotása és a Munkácsy Mihály-díj kiérdemlése is szolnoki éveihez kötődött, miközben a város életének is ikonikus, sokak által kedvelt alakja lett. Vele azonos időben alkottak Szolnokon Mészáros Lajos és Palicz József festő- és grafikusművészek is, valamint Gácsi érkezését nagyjából egy évtizeddel követően jelenik meg a telepen egyre gyakrabban Ágotha Margit és férje, Rékassy Csaba. A művészházaspár az 1980-as évektől szerez a Szolnoki Művésztelepen törzstagságot, de ez nem járt állandó szolnoki letelepedéssel, a budapesti műteremlakásuk is fontos bázisuk volt.

Előadásom a három grafikusművész szolnoki és művésztelepi kapcsolódásán túl megkísérli bemutatni azokat az eddig feltárt műveket, melyeknek elkészülése akár idejét, akár motívumvilágát, szereplőit tekintve Szolnokhoz köthető.

HORVÁTH GYÖNGYVÉR (független kutató – Budapest)

„Mesterember” kontra „zseni”: Rékassy Csaba és Kondor Béla párhuzamos, statisztikán alapuló recepciótörténete

A múlt század hetvenes éveitől kezdve a hazai műkritikában és művészeti szakirodalomban erőteljesen jelen van az a szemlélet, amely szerint a korszak képzőművészetében Kondor Béla (1931–1972) alakja kimagaslik a művészek közül: ő az ihletett zseni, a próféta, míg a többiek, köztük Rékassy Csaba (1937–1989) is „csak” kiváló képességgel rendelkező, tehetséges művészek. Az azóta eltelt időben Rékassy elfelejtődött, miközben Kondort legendává emelték. Művészettörténeti szempontból indokolt lenne történeti módszerekkel feltárni kettejük eltérő recepciótörténetének gyökereit, azonban jelen tanulmány a diszciplínában ritkán alkalmazott statisztikai elemzéssel teszi meg ugyanezt. A tanulmány az Arcanum digitális folyóirat-adatbázisára támaszkodik, amely tartalmazza a korabeli művészeti élet szinte összes sajtóorgánumát, a művészeti szakfolyóiratok mellett a műkritikákat és művészeti híreket megjelentető heti- és napilapokat.

Az elemzés a két művészre teljes szövegű keresés révén adott hivatkozások éves eloszlását vizsgálja először a pályafutásuk idején, majd az utóéletük folyamán. A grafikonok szerint Kondor némileg ismertebb és híresebb volt, mint Rékassy, ám meglepő módon a két találati lista eloszlása megegyező karrierívet mutat. Korai pályafutásukat lassú, fokozatos felemelkedés jellemzi, amelyet 34 éves korukban áttörő sikerek követtek. Mindkettőjüknek négy jelentős karriercsúcsa volt, haláluk generálta a legtöbb idézettséget, és ezek az értékek életük igazi nagy sikereinek hivatkozásait is jelentősen meghaladják.

Az utóéletük hivatkozáslistáinak grafikonjai azonban drasztikusan különbözőek: Kondor görbéje többször is égbeszökően magasra emelkedik, míg Rékassy diagramja mindvégig viszonylag alacsonyan marad. Ez a visszaesés nem a teljes mellőzöttséget, hanem a média figyelmének hiányát jelzi. A kvantitatív elemzés nemcsak a két művész eltérő recepciótörténetét teszi láthatóvá, hanem nyomon követi Kondor posztumusz mítoszának építkezését is. Végezetül azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy milyen okokra vezethetők vissza kettejük eltérő recepciótörténete, illetve milyen történeti és szakmai körülmények tették Kondort másoknál alkalmasabbá arra, hogy kultikus figurává váljon.

***

11.30–12.50 A RÉKASSY-KÖR 2.

Szekcióvezető: Madár Mária

KOSTYÁL LÁSZLÓ (Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága – Zalaegerszeg)

Gácsi Mihály zalaegerszegi évei és hagyatéka a Göcseji Múzeumban

Gácsi Mihály (1926–1987) grafikusművész 1976 augusztusának elején költözött Zalaegerszegre, miután elnyerte az akkor épített és meghirdetett műtermes művészlakás bérleti jogát. Korábban 18 éven át a Szolnoki Művésztelepen lakott, itteniként kapott 1973-ban Munkácsy-díjat, majd 1974-ben az elégtelennek érzett szolnoki lakáskörülményei miatt Hódmezővásárhelyre költözött. Itt nem tudott beilleszkedni a helyi művészkolónia szellemiségébe, mellőzöttnek érezte magát, ezért döntött az újabb váltás mellett. Egerszeget hamar megszerette, érezte a megbecsülést, ismét a művészeti élet fókuszába került, alkotókedve is kiteljesedett. A grafika mellett újra kedvet kapott a már jó évtizede hattérbe szorult festészethez is, mindkét művészeti ághoz kapcsolódóan számos kiállítást rendezett. Festményein az alföldi táj, a magányos tanyák, a Tisza-part, a szolnoki Tabán mellett a dunántúli dombok és a Balaton-part is megjelennek. Grafikáinak vonulata ikonikus alkotásokkal gyarapodott: Lót menekülése Sodomából, Fa-tanulmány a XX. századból, Szent Antal megkísértése, Séta a tavaszi erdőben, A nagy zenegép, Kiűzetés a paradicsomból stb. Az alkotóereje teljében lévő Gácsit pályájának zenitjén, váratlanul érte a halál, 1987. február 5-én hajnalban.

Műterméből – vagy máshol – Zalaegerszeg városa emlékszobát kívánt kialakítani, ez a szándék sajnos nem valósult meg. A rendkívül tevékeny alkotó nem túl terjedelmes művészi hagyatékát képező 156 alkotása és 133 vázlatát tartalmazó vázlatfüzete halála után a Göcseji Múzeumba került. Az anyag különös értékét az adja, hogy 1941-től kezdődően kínál áttekintést Gácsi grafikai gondolkodásának alakulásáról és kikristályosodásáról. A társadalmi felelősségvállalásáról tanúskodó groteszk és humoros apokaliptikus víziók mellett tartalmaz mese- és egyéb illusztrációkat, táj- és városképeket, kisgrafikákat, továbbá olajképeket is. A tervezett előadás e két témát fogja kibontani.

ROSTA REGINA (MA hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Művészettörténet Tanszék – Budapest)

Ágotha Margit illusztrációi Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámájához

Az 1965-ben rendezett lipcsei Nemzetközi Könyvművészeti Kiállítás alkalmából a Kiadói Főigazgatóság illusztrációs pályázatot hirdetett Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámájához. A témaválasztás nem lehetett véletlen, hiszen Brecht népszerűsége a hatvanas évek elején megugrott egész Európában. Magyarországon is ekkoriban jelentek meg műveinek első fordításai, sorra kezdték játszani a darabjait a magyar színházakban. Brecht társadalmi és művészeti nézetei a szocialista kultúrpolitika számára is felhasználhatónak bizonyultak. Különösen igaz volt ez a Kurázsi mama és gyermekei című művére, melyben a régmúlt történelmi eseményét kora társadalmának és a fasizmus háborús eszméinek kritikájaként értékelték. A pályázaton résztvevők közül díjazottak és egyúttal a nemzetközi kiállításra javasoltak közé került többek között Ágotha Margit, Baranyay András, Fajó János, Gyulai Líviusz, Kádár János Miklós és Józsa János. Az előadás célja a pályázat körülményeinek felvázolása, majd az irodalmi mű és kép viszonyának a vizsgálata. A téma szűkebb kontextusát Ágotha Margit pályaművének bemutatása adja, mely a nemzetközi kiállításon dicséretben részesült.

SZŐNYEG-SZEGVÁRI ESZTER (Szépművészeti Múzeum - Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet – Budapest)

Ágotha Margit, Gácsi Mihály és Rékassy Csaba köztéri munkássága

Előadásomban Ágotha Margit, Gácsi Mihály és Rékassy Csaba köztérre, középületek külső-vagy belső falára elhelyezett, illetve tervezett murális munkáival foglalkozom. Mindhárom alkotó rendelkezik mind megvalósult, mind tervben maradt monumentális művészeti megbízásokkal, melyekre az 1960–1980-as években kaptak felkérést.

A korszak köztéri, avagy közösségi célzatú művészetének körébe tartozó, a szobrászat, festészet és az iparművészet ágazatai alá sorolt különböző technikájú és műfajú alkotások között önálló csoportot képeznek az épülettel, épületegyüttessel szerkezetileg összekapcsolódó muráliák, melyeket gyakran illettek a monumentális és beruházási jelzőkkel is. Az alkotások létrejöttét – a feladat meghatározásától kezdve annak kiírásán, és a zsűribizottsági üléseken át a kész munka átvételéig – állami szervek koordinálták. Az ötvenes években ezt a feladatot a Népművelési Minisztérium Képzőművészeti Osztálya, majd annak hathatós felügyeletével 1962-től a Művészeti Alap Lektorátusi Osztálya végezte. A köztéri megbízások törvényi hátterét az 1954-es ún. kétezrelékes törvény biztosította. Az egyenes kijelöléssel, vagy nyitott, illetve meghívásos pályázatok útján kiadott megbízások számos képző- és iparművész számára garantálták az állandó munkát, megélhetést és – a kultúrpolitika támogatásának hátszelével – a dicsőséget és elismerést. 1964. január 1-jétől az intézményrendszer átrendeződésével már a Képző- és Iparművészeti Lektorátus végezte az építési beruházásokkal összefüggő, valamint a közterületen elhelyezésre kerülő alkotásokkal kapcsolatos ügyeket.

A falképek társadalmi szerepének, propagandaértékének és esztétikájának jobb megértéséhez – az egyéni alkotófolyamatok és művészi attitűd, illetve a kiemelt alkotások tükrében – szükségesnek tartom röviden bemutatni a hivatali háttértevékenység meghatározó folyamatait, melyek a tárgyalt időszakban meghatározták a monumentális műfajok köztérre lépésének lehetséges útjait. Továbbá kitérek arra a meghatározó körülményre is, hogy a tárgyalt alkotók elsősorban grafikusként számontartott művészek, éppen ezért különösen érdekes megvizsgálni a szűkebb szakma köztéri művészetben betöltött szerepét, általános jellemzőit is.

ELŐADÓK

Angyal Olívia

Képzőművész és kutató, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének munkatársa. Kutatási területe az erdélyi kortárs magyar gyermekirodalmi illusztráció.

Dudás Barbara

Művészettörténész, jelenleg Svédországban élő független kutató, korábban az ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézetének munkatársa volt. Kutatási területe az 1945 utáni magyar művészet, különös tekintettel a Kádár-korszak államilag támogatott művészetére, valamint a korszak grafika- és illusztrációtörténetére.

Grażyna Hałasa

Művészettörténész, a poznańi Nemzeti Múzeum Grafikai Osztályának vezetője. A múzeum német grafikai gyűjteményét kutatja.

Jonas Hernegger

Művészettörténész, a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem PhD hallgatója, valamint a baseli Cahn Galéria munkatársa.

Dr. Horváth Gyöngyvér

Művészettörténész, kurátor, független kutató. Az ELTE művészettörténet szakán végzett, majd a Norwich-i University of East Anglia művészettörténet és muzeológia szakán doktorált. Több egyetemen oktatott régi és kortárs művészeti tárgyakat. Kutatási területe a képi elbeszélés, a művészettörténet tudománytörténete, az illusztráció, valamint a tudomány és művészet kapcsolata.

Dr. habil. Hornyik Sándor

Az MTA doktora, ELTE HTK tudományos tanácsadója, a Művészettörtneti Kutatóintézet igazgató-helyettese. Kutatási területe az avantgárd és a neoavantgárd művészet, különös tekintettel a szürrealizmusra és annak utóéletére. Emellett a művészettörténet és a vizuális kultúra elméleti kérdései is foglalkoztatják.

Képiró Ágnes

Művészettörténész, a szolnoki Damjanich János Múzeum muzeológusa. Kutatási területe a Szolnoki Művésztelep története, valamint az 1945 utáni magyar grafika- és illusztrációtörténet. Kurátori és szerzői tevékenysége kiterjed a kortárs hazai művészetre is.

Korajka Jurčec Kos

Művészettörténész, a zágrábi Klovićevi Dvori Galéria munkatársa, a Horvát Illusztrációs Biennálé kurátora és az IBBY Horváth Szekciójának tagja.

Dr. Kostyál László

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum művészettörténésze és igazgatóhelyettese. Kutatási területe Kisfaludi Strobl Zsigmond művészete és Zala megye 20. századi művészete.

Madár Mária

Művészettörténész, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Relikvia- és Fotótárának muzeológusa. Az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola Művészettörténeti Programjában Kondor Béla életművét kutatja.

Dr. habil. Rényi András

Művészettörténész, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet professor emeritusa, 2006-tól intézetigazgatója, majd 2024-ig a Művészettörténeti Doktori Program vezetője. Főbb kutatási területei: a művészettörténet tudománytörténete, a képzőművészetek hermeneutikái, interpretáció-elmélet, Rembrandt- és Caravaggio-tanulmányok – továbbá 20–21. századi modern és kortárs művészet, Kondor Béla művészete, kortárs táncművészet.

Dr. habil. Révész Emese

Művészettörténész, tanszékvezető egyetemi docens ELTE BTK Művészettörténeti Intézetben. Az elmúlt években fő kutatási területe az 1945–1990 közötti magyar és közép-európai művészi grafika és könyvillusztráció története. A kortárs magyar illusztrációs művészetben is aktív, a Budapesti Illusztrációs Fesztivál egyik alapító-szervezője.

Rosta Regina

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet mesterképzésének végzős hallgatója. 2022 óta a Szépművészeti Múzeum külsős tárlatvezetőjeként vezet látogatókat az állandó és időszaki kiállításokon.

Sonyovszki-Képes Erika

Művészettörténész, mesekutató, a Karátson Gábor Archívum és Kutatóműhely szakmai munkatársa. Fő kutatási területe a könyvillusztráció, Engel Tevan István grafikusművész munkásságával 2021 óta foglalkozik behatóan.

Szőnyeg-Szegvári Eszter

A Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet Archívum és Dokumentációs Központ (ADK) muzeológusaként elsősorban a Képző- és Iparművészeti Lektorátus archívumának tudományos feldolgozásával foglalkozik. Kutatási területe a 20. század második felének magyar művészete és intézménytörténete, ezen belül a korszak köztéri és plakátművészete, valamint az ipari formatervezés és tárgykultúra.

Takács Gábor

Művészettörténész, az Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztály munkatársa. Kutatói érdeklődése a magyarországi műgyűjtés múltja és jelene, és Somogyi Győző művészete.

Dr. habil. Tüskés Anna

Irodalom- és művészettörténész, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet munkatársa, és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Művészettörténet Tanszékének docense, az Ars Sacra–EWTN Galéria kurátora. Kutatási területe a 20. század második felének magyarországi képzőművészete. Rendszeres tudományszervező tevékenységet végez a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Művészettörténet Tanszékén.

Dr. Martin Vančo

Művészettörténész, 2001–2009 között a Szlovák Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa, majd a Szlovák Postamúzeum igazgatója volt. Jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria Kurátori Osztályának vezetője. Kutatási területe a korakeresztény és kora középkori művészet, illetve a kortárs grafika és bélyegművészet.

Vojnich Zsófia

Magyar-történelem szakos tanár és művészettörténész, 2024 óta a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum művészettörténész-muzeológusa.

Dr. Daniel Zec

Művészettörténész, 2007–2022 között az eszéki Szépművészeti Múzeum munkatársa, 2009–2020-ig a horvát érem és kisplasztikai triennálé igazgatója volt, jelenleg az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Művészettörténet Tanszék vezetőhelyettese. Kutatási területe a századforduló és a 20. század első felének művészete.

[1] Idézi: Supka Magdolna, „Tenyészet és enyészet. Szabó Vladimir grafikái,” Kortárs, 30.évf. 2.szám, 1986. 117.

[2] Rózsa Gyula, „Egy eltűnt nemzedékről”, Mozgó Világ, 21.évf. 6.szám, 1995. 122–123.